Hatvanas Fogadó

Szállás, vendéglátás



Bemutatkozás:

A 60-as Fogadó története (alapkôletétele) a nyolcvanas évekre nyúlik vissza. Az autópálya ezen területén (amit szintén a nyolcvanas évek elején nyitottak meg) egy kiépített parkoló volt kialakítva, mindenféle közm? hiányában. Tehát nem volt: víz, villany, csatorna, gáz, illetve telefon sem (sôt, még a metró sem járt).A pusztai, összközm? nélküli körülmények ellenére egy pet­ró­le­um­lámpával pislákoló csárda kezdte el bontogatni szár­nyait.

A közeli falu lett a névadó: Horti Csárda néven kezdte el m?ködését, ezt késôbb átkeresztelve (az akkori politikai kisebbség nagy örömére) Ferde Csárda néven vált a hely ismerté. A tetô igen ferdére sikerült (nem véletlenül), így aztán elég sok csodálója akadt. Az arra járók nézték vadászháznak, templomnak vagy elszabottnak ? mindegy minek nézték, a legfontosabb megtörtént: a helyet megismerték, megkedvelték, forgalmassá tették.

Teltek-múltak az évek, közben megtörtént a rendszerváltás is, a mi kis Csárdánk már egyre sz?kebbnek, kisebbnek bizonyult. A kilencvenes évek elején átépítésekbe, bôvítésekbe kezdtünk, aminek következtében Csárdából Fogadóvá nôttünk. Bôvült a vendégtér, bevezettük a melegkonyhát, és az emeleti részen vendégszobák kaptak helyet. A profilbôvítéseket a betérô vendégek igencsak megkedvelték, és még ismertebbé tették. A Fogadó elé a 60-as szám került (M3-as autópálya 60. km kô), így lett a Fogadó a 60-as Fogadó, amit máig használunk.

Az autópálya egy gyorsforgalmi út, tehát az emberek sietnek. Ennek kapcsán a kilencvenes évek második felében nálunk egy új svédasztalos ebéd, majd ezt követôen reggeli bevezetését határoztuk el. Arra is rájöttünk, hogy az emberek és a Fogadó érdekeit ha összevetjük, mindenki úgy jár jól; ha bármibôl bármennyit (veszik), eszik, iszik, és ezt teheti korlátlanul, akkor igen elégedett lesz. Így lett nálunk (fix áron) minden nap lagzi ? reggel, délben, este dinom-dánom, ami ismert, kedvelt lett (határon innen és túl).

A Fogadó élte a maga napsütötte (és néha borús), de dolgos hétköznapjait. Majd valaki valahol eltüsszentette magát, és kitalált valami hapcit (HACCP). Ezt követôen jött a csatlakozásunk: 2004 EU ? természetesen az Euró­pai Unió és a HACCP szabályait tiszteletben tartva ? újabb kihívások váltak elôttünk ismerté, aminek meg kíván­tunk felelni. A fejlôdés, és a színvonal folyamatos eme­lésének érdekében a 60-as Fogadó vezetôsége egy újabb átfogó felújítás és bôvítés mellett döntött ? ennek vég­eredményeképpen alakult ki a Fogadó jelen­legi for­mája. Bôvültek a vendégterek, az illemhelyek és új kü­lön­ter­mek nyíltak. A régi étteremben külön étel- és italsor fogja fogadni a ven­dégeket. Az új, még nem át­adott étte­rem részben egy kö­zepes méret? shopot fogunk üzemeltetni. Alapélelmiszerek, ajándékok, Hungarikumok és trafik­áruk fogják várni az érdeklôdôket. A vendég szobákat is felújítottuk, kibôvítettük, komfortosabbá és színvonalasabbá tettük.




vissza a kereséshez >>




Elérhetőségek:

Cím:

3000 Hatvan, M3-as autópálya 60-as km.   térkép>

Telefonszám:

+36 37 378820 +36 70 3894666

Fax szám:

E-mail cím:

Weboldal(ak):