Kelvin Kft.

Hűtéstechnika, klímaberendezések



Bemutatkozás:

Tóth István vagyok a gyöngyösi Kelvin kft ügyvezető igazgatója, egyben tulajdonosa. 1990-ben, mint magánvállalkozó kezdtem a vállalkozást, 1993-ban alakultunk át kft-vé és az óta társasági formában működünk. Kereskedelmi hűtőkkel, ipari hűtő berendezésekkel, illetve klíma berendezések szerelésével, javításával, forgalmazásával foglalkozunk. Nagyon sokféle termék van a piacon. Klíma berendezéseknél mi az LG, Daikin illetve a Midea készülékeket forgalmazzuk. Ez gyakorlatilag az árkategóriában a vevő által megfizethető kategóriától a luxus kategóriáig terjed. Kereskedelmi hűtésben a Tesco áruházakat tudnám említeni, illetve klímaberendezésekben elég sok szerver szoba, kórházak, közintézmények klimatizálását végeztük. Mivel nagyon régen a piacon vagyunk, ezért már nem kell, hogy hirdessünk, az egyik munka hozza a másikat. Nyílván azért keressük az új piacokat, keressük az új vevőket, új megrendelőket Intereten, esetleg egy újsághirdetésen keresztül, de nem az a jellemző, hogy nagyon sokat kell keresni ezeket a megrendelőket. Megpróbálunk a vevőnek mindent megtenni annak érdekében, hogy meg legyen velünk elégedve, itt sorolhatnám a gyorsaságtól az árszínvonalig mindent. Úgy érzem, hogy nagyon nagyon sok visszatérő vevő van, ami azt jelenti számomra, hogy szeretik a cégünket, és ajánlják tovább az ő partnerüknek is. A kereskedelmi hűtés ami a cég árbevételének kb 60%-át teszi ki a maradék 40% az pedig a klíma berendezések szerelése, értékesítése. Gyöngyösi expón szoktunk részt venni. Gyöngyös illetve Heves megye területén lévő kiállítások azok, amelyeken általában 1-2 évente részt szoktunk venni. Nagyon szeretnénk most egy új műhelyet létesíteni, egyenlőre ezen dolgozunk, bízunk benne, hogy egy pályázatot esetleg be tudunk vonni ebbe az építkezésbe. Szeretnénk létszámot bővíteni, szerviz autókat, szerszámokat fejleszteni. 21 fős a cégünk létszáma és 10 szerviz autónk van. Alvállalkozókat szoktunk nyáron alkalmazni, lehetőség szerint helybelieket. Van 2-3 olyan cég, akivel már évek óta folyamatosan dolgozunk, nem kell sokat magyarázkodni tudják a feladatukat, és így nekünk ez célszerűbb. Megpróbálunk megtenni mindent annak érdekében, hogy a vevők meg legyenek elégedve, megpróbálunk minél gyorsabban, minél jobb munkát végezni, és minél kevesebbet garanciában dolgozni. Nekünk fontos, hogy a Husmann-nak mi vagyunk a beszállítói, aki a Tesco-nak a beszállítója, vagy esetleg ilyen cégeknek mint a Linde Hűtéstechnikai Kft. a CARRIER. Gyakorlatilag a magyarországi nagy meghatározó hűtős cégekkel mindegyikkel kapcsolatunk van. Alvállalkozói minősítésben, akár szerelésnél, akár a későbbi garanciális, illetve egyedi javításoknál is. Én azt kívánom, hogy az emberek egy picit előbb gondolkodjanak, mint a tavalyi évben, hiszen tavaly úgy történt a nyár, hogy kedden beköszöntött egy 30-35 fokos meleg a karbantartásokat nem végeztették el az emberek és annyira sok munkánk volt, hogy egyszerűen szinte képtelenek voltunk elvégezni. Azt kívánom, hogy sok ember szereltessen klímát és keressenek bennünket, ha valami ilyen jellegű problémájuk van.




vissza a kereséshez >>





A képek rákattintással kinagyíthatók

Elérhetőségek:

Cím:

3200 Gyöngyös, Jókai u. 4.   térkép>

Telefonszám:

06/37/315-487

Fax szám:

06/37/502-126

E-mail cím:

kelvin.kft@t-online.hu

Weboldal(ak):